Így tudtam meg egy másik fontos dolgot: hogy
a bolygó, ahonnét jött, alig nagyobb egy háznál.
Ezen nem is kellett különösebben csodálkoznom.
Hiszen tudtam, hogy a nagy bolygókon kívül, amilyen a Föld, a Jupiter,
a Mars, a Vénusz, s aminek mind megvan a maga neve, van még száz és száz
más bolygó is, és köztük egyik-másik olyan parányi, hogy távcsövön is csak
alig-alig lehet kivenni. Ha egy csillagász fölfedezi valamelyiket, név
helyett egyszerűen számot ad neki. Például elkereszteli "a 3251. kisbolygó"-nak.
Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.
Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott
a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt
neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.
A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére
azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta
népének, hogy öltözködjék európai módra. A csillagász 1920-ban megismételte
előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett
vele mindenki.
Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a
részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam
el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk
nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik:
"Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?"
Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?"
"Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából
épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni
elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot
érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Ugyanígy, ha azt mondanánk nekik: "Íme a bizonyság
arról, hogy a kis herceg létezett: elragadó teremtés volt, és nevetett,
és egy bárányt akart; s ha valaki bárányt akar, akkor ez nyilvánvaló bizonyság
rá, hogy létezik" - ha ezt mondanánk nekik, vállat vonnának, és gyereknek
tartanák az embert. Ha ellenben azt mondjuk nekik: "A bolygó, ahonnét jött,
a B-612-es kisbolygó" - ez meggyőzi őket, és békén hagynak a kérdéseikkel.
Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta. A gyerekeknek
nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.
De mi, akik megértjük az életet, mi bizony
fütyülünk a számokra! Ezt a történetet is a legszívesebben úgy kezdtem
volna, mint egy tündérmesét. Ilyesformán:
"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy
kis herceg. Ez a kis herceg egy parányi bolygócskán lakott, olyan parányin,
hogy a bolygója alig volt nagyobb nála; ezen a bolygón élt, és nagyon szerette
volna, ha van egy jó barátja..." Azoknak, akik értik az életet, ez így
sokkal igazabbul hangzott volna.
Mert semmiképp sem szeretném, ha félvállról
vennék a könyvemet. Hiszen úgy elfog a bánat, mikor ezeket az emlékeimet
elmesélem. Hat esztendeje már, hogy a barátom búcsút vett tőlem a bárányával.
Azért próbálom meg leírni itt, nehogy elfelejtsem. Szomorú dolog elfelejteni
a barátunkat. Nem mindenkinek van barátja. S ki tudja, még utóbb belőlem
is lehet olyan fölnőttforma ember, akit nem érdekelnek, csak a számok.
Többek között ezért vásároltam egy doboz festéket meg egy doboz színes
ceruzát. Persze nem könnyű dolog ilyen vén fejjel újra nekifogni a rajzolásnak,
mikor egyebet sem próbáltam soha, mint hatesztendős koromban egy nyitott
meg egy csukott óriáskígyót! De igyekezni fogok, hogy a képeim hasonlítsanak,
amennyire csak lehet. Hogy sikerül-e, abban már egyáltalán nem vagyok biztos.
Az egyik rajz megjárja, a másik egyáltalán nem. Elvétem olykor egy kicsit
a termet arányait is. Emitt a kis herceg túl nagy. Amott túl kicsi. A ruhája
színét sem tudom egészen biztosan. Így aztán csak tapogatódzom, hol így,
hol úgy; lesz, ahogyan lesz. Végül bizonyos fontosabb részleteket illetőleg
is tévedni fogok. Ezt azonban meg kell bocsátanotok nekem. Barátom sosem
magyarázkodott; talán azt hitte, én is olyan vagyok, amilyen ő. Nekem azonban,
sajnos, nem volt semmiféle tehetségem hozzá, hogy meglássam ládájuk fáján
keresztül a bárányokat. Ki tudja, nem vagyok-e egy kicsit magam is olyan,
mint a fölnőttek? Alighanem megöregedtem.
Vote for polarhome |